Gluscevic Hajnal

„A jóga gyakorlásának a legkisebb nyeresége az, hogy még nyolcvan éves korban is meg tudjuk kötni a cipőfűzőnket…….és a legnagyobb az, hogy lehetőséget kapunk megízlelni az ÉLET esszenciáját“

B.K.S. Iyengar

Gluscevic Hajnal

Gluscevic Hajnal vagyok, amikor először jógáztam, azt hittem, hogy a jóga az ászanák pontos végrehajtása. Ma már tudom, hogy csak az első lépcsőfok volt azon a végtelen hosszú, néha kissé kanyargós, de gyönyörű úton, amit a jóga ösvényének hívunk. A kezdeteknél úgy tűnt, hogy nem más, mint a fizikai testem fittségének és az egészségem megőrzésének az eszköze.

Aztán jött egy nagyon mély pont az életemben, és mint a fuldoklónak a vízben, a jóga odahajította a mentőövét. A komor, súlyos felhőkkel teli életem egy kozmikus, lebegő baletté változott. És ahogy egyre több lépcsőfokon vagyok túl, úgy tisztul a homályos tükör, úgy teremtődik meg a fizikai test, a szellem, a tudat és a lélek egysége.

Időnként persze bepárásodik a tükör, felborul az egyensúly és el- eltűnik a középpont,de rajta vagyok a Jóga ösvényén, és gyűlnek a lépcsőfokok mögöttem.

Hatalmas lendületet adott, hogy megismertem a karizmatikus B.K.S. Iyengar metódusát 2008-ban egy Hatha jóga oktatóképzés keretén belül. Az Iyengar jóga alapjai a Hatha jóga aszanák, de Iyengar mester az emberi testet és a hozzá szorosan kapcsolódó légzést olyan fokon feltérképezte, megismerte, tanulmányozta a saját gyakorlásán keresztül, hogy nyugodtan hívhatnánk a mai, modern ember jógájának is.

A hallatlanul szigorú gyakorlatok, a bőr, az izomzat, az izületek, a külső-belső szervek, az egyvonalúság létrehozásának finom, precíz munkája meghozza az elme koncentráltságát, elcsendesedését, a tudatosságot.

És igen… ehhez gyakorolni kell, meglépni azokat a lépcsőfokokat, amik néha nem tűnnek túl egyszerűnek.

inSpirál Stúdió