
Horváth András vagyok. Mélyebb önismereti utamon 2013 novemberében indultam el, amikor saját ötlettől vezérelve ellátogattam egy shaolin kung fu edzésre. A jógát egy évvel később kezdtem el gyakorolni, amikor azt éreztem, hogy az edzéseken végzett nyújtás nekem kevés. Bár már a kung fu gyakorlása során megtapasztaltam, hogy egyes irányokba mennyire korlátolt a mozgásom, itt azzal szembesültem, hogy minden irányba így van.
További egy év múlva elkezdtem a kung fun zen meditációval is komolyabban foglalkozni.
A Shaolin kung fut 6 évig gyakoroltam intenzíven, és az alatt egy rövid ideig tanítottam is. Testi és szellemi fejlődésem, mozgáskultúrám nagyon jelentős részét köszönhetem Mesteremnek, és a Közösségnek, akikkel együtt tanultam. Viszont fel kellett ismernem, hogy nem ez az én utam.
Míg meditációval továbbra is napi rendszerességgel foglalkoztam, ekkor kezdtem el igazán komolyan foglalkozni a jógával is. Naponta gyakoroltam, ezáltal még hajlékonyabb lettem, hétköznapjaim könnyedebbek. Egy nagyon boldog napomon ért az a gondolat, érzés, hogy ezt nem tarthatom meg csak magamnak, szeretném másoknak is átadni.
Ekkor jelentkeztem egy hatha jóga oktatóképzésre, ahol nem csak nagyon sokat tanultam, de megláttam, hogy a jóga és a meditáció, valódi önmagunk megtapasztalása ugyanaz az út.
Célom, hogy mindenki, aki tőlem tanul, egészségesebb legyen, jobban érezze magát a testében, jobb legyen a közérzete. Lazább, könnyedebb legyen a légzése, tudjon megállni, befelé figyelni, képes legyen tisztán tapasztalni. Az én célom megadni minden eszközt arra, hogy a tanítvány saját kitartó gyakorlása által képes legyen megtapasztalni eredeti önvalóját.
Szeretettel várlak óráimon!