A szemmel látható rész a valóság töredéke…
Az ősz számomra a legkedvesebb évszak, pompás színeivel, az áldást hozó esővel, a vizes föld illatával és az elmúlás melankolikus, de cseppet sem fájón, inkább csak szívet érintő bújával. Ebben az időszakban a föld eleme erősen hat ránk, figyelmünket könnyedén tudjuk befelé irányítani a nyár zabolátlansága után. Mint maga a természet, úgy készülünk mi magunk is az előttünk álló időszakra, egyre jobban kuckózunk befelé a belső valóságunkba. Ahhoz, hogy a sivár időszakokban lelkünk éléskamrájából meríthessünk, fel kell tölteni a készleteket, ez a pár órás gyakorlás élményt adó kapcsolódás, melyből meríthetsz, mikor igazán szükség van rá.
Foglalkozásunk középpontjában a föld elemmel való kapcsolódást állítjuk, tesszük ezt vezetett meditáció,vizualizációs relaxáció, föld üdvözletek, körtánc, ászanák, mudrák, segítségével.
Erősítjük és ápoljuk gyökereinket, hiszen ahhoz, hogy fejlődhessünk és előreléphessünk, stabil alapokra van szükség.
Nagy szeretettel várlak, ha érzed a hívást! A foglalkozás maximális létszáma 15 fő.
A workshop keretein belül foglalkozunk a csípő, mellkas, torok, területével, mudrákat, mantrát tanulunk, női jógából merített „varázslatokat” alkalmazunk, és a végén megírjuk történetünket egy mese beavatás segítségével.
A workshopot Nagyné Bogdán Brigi vezeti.
Részvételi díj: 8.000 Ft
Jelentkezés: az ultrakarmabrigi@gmail.com vagy info@inspiral-studio.hu email címeken vagy az Ultrakarma Jóga Facebook oldalán.
Jelentkezési határidő: október 7, a jelentkezés véglegesítéséhez 3.000 Ft előleget kérünk.
További részletek a (30) 452 6097 telefonszámon.