Molnár Viki

Molnár Viki

Molnár Viki vagyok, sok éve jógázom rendszeresen. Az idők során változott az érdeklődésem és több stílust kipróbáltam, azonban egy dolog az elejétől fogva nem változott: hogy nagyon szeretem csinálni.

Jógaoktatói képzést először az Atma Centerben szereztem, a 6 az 1-ben 200 órás tanfolyammal kezdtem, tanáraim Gauranga Das, Herceg Angelika és Major Ági voltak, majd a mysore ashtangába merültem bele Ricardo Martinez vezetésével.

2018-ban lettem anya, ennek hatására már a várandósság alatt újra kellett gondolnom a saját gyakorlásomat.

A fizikailag nehéz és erős ászanagyakorlás mellett egy lágyabb, megengedőbb oldal kezdett az életemben egyre inkább szerepet kapni, amelynek kiteljesítéséhez a Sarasvati Alapítvány és Mozgásstúdióban ösztöndíjjal végezhettem el a kismama- és babás jóga oktatói képzést Kotroczó Anikó és Bacsa Terka vezetésével. Köszönet és hála illeti tanáraimat, rengeteget tanulok tőlük.

A szülésemet nagyon meghatározta és megkönnyítette a jógás múltam, különösen a kismamajógaórákon kapott útravaló. Nem csak fizikailag készültem fel, hanem lelkileg és mentálisan is sokat kaptam, így a váratlanul fellépő helyzetek sem okoztak a szülés során fennakadást, szép élménnyel gazdagodott a családunk.

A szülést követően alig vártam, hogy a gyermekágyi időszak leteljen és újra mozoghassak, hiszen előtte rendkívül aktív időszakot éltem, mégis szembesülnöm kellett azzal, hogy sem az erőnlétem, sem a rugalmasságom nem a régi. Megtapasztaltam, hogy a teherbíróképesség nagy részét bizony a baba igénybe veszi, így ha még gyorsan is megy a regeneráció, még hónapokkal a szülés után is gyakran előfordul, hogy egy-egy átvirrasztott, babasírástól hangos éjszaka után még felkelni is nehéz, nemhogy felállni a matracra.

Így alakult, hogy a mindennapi gyakorlás az önálló vagy csoportos órák látogatása helyett társas eseménnyé alakult, hiszen immár a kislányom társaságában jógázom rendszeresen 🙂

Babás jógaóráimon fokozatosan és kíméletesen vezetem vissza az édesanyákat saját erőnlétükhöz és rugalmasságukhoz, miközben a babákról sem feledkezünk meg: a legkisebbeknek babamasszázs, a nagyobbacskáknak közös játék, mondókázás színesíti a foglalkozásokat. Személyes tapasztalatom és az óráimon is rendre beigazolódik, hogy a babák társaságában történő jógázás által egy sokkal bensőségesebb kapcsolat alakul ki a picik és édesanyjuk között.

Hogy minél hatékonyabban támogathassam az édesanyákat és babáikat, az Anyatejút Tudásközpont önkéntes szoptatási segítő tanfolyamán korszerű szoptatási alapismereteket tanultam, jelenleg pedig Loveyourbelly oktatói tanfolyamon veszek részt, hogy még felkészültebben fogadhassam a hozzám érkezőket.

Szeretettel várok minden édesanyát!

inSpirál Stúdió