
Világéletemben szerettem sportolni, és mindig új mozgásformákat, kihívásokat kerestem. Meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, folyamatos tanulásra és új ingerekre van szükségünk.
Már az első jóga óra után éreztem, hogy szellemileg és testileg is frissebbnek érzem magam, és addig nem tapasztalt nyugodtság és erő kerített hatalmába. Úgy éreztem, ezt az élményt meg kell ismertetnem másokkal is, így 2019 telén elvégeztem a hatha jógaoktató képzést Diószegi Ádám vezetésével. Ezt követően egy alap, majd egy haladó gerincjóga oktatói képzésen vettem részt a Mandala jógastúdióban, Pápai Gyöngyvérnél.
A gerincjóga órákon arra törekszem, hogy azok, akik először vesznek részt rajta, ugyanúgy örömüket leljék benne, mint azok, akik rendszeresen gyakorolnak.
Az órán a nyújtás, mobilitás, erősítés mind hangsúlyt kap, és minden alkalommal más testtáj vagy izomcsoport kerül az óra fókuszpontjába, igény szerint egy rövid relaxációval zárva azt.