Szűcs Petra

Szücs Petra vagyok okleveles gyerekjógaoktató és óvodapedagógus. Hat éves pedagógusi pályámat megelőzően is már segíteni akartam a gyerekeknek, akár a kisebb testvéreimnek, akár más a környezetemben élő gyereknek. Célom, hogy játékosan, kreatívan, mesével segítsem a gyerekeket a testi-lelki-szellemi egészség felé, és hogy egy biztonságos környezetet teremtve érezzék jól magukat az óra alatt.

 
Egyetem alatt és a pedagógusi pályám során is az volt a tapasztalatom, hogy a mai gyermekek életmódja nagymértékben mozgásszegény (tv, számítógép, telefonos játékok, stb.), éppen ezért sok olyan gyermekkel találkoztam, akik magatartása, figyelme, mozgása, érzelmi megnyilvánulása, önbizalma és önértékelése gyenge. Többek között ezért is szólnak a jógaórák mesébe ágyazott komplex mozgásfejlesztésről. Külső szemlélőként egy drámajátékot figyelhet meg az ember, jelmezek nélkül, de tudatos mozgáselemekkel, teljes átéléssel kivitelezve: mozgás, játék, mese alkalmazása egy időben, 45 percen keresztül. A mese és a mozgás ötvözése a gyerekek számára nagyfokú feszültség-, stressz és szorongáscsökkentő hatásúak, valamint eszköz a gyermek számára, hogy az érzelmeit tudatosabban, a helyén tudja kezelni a későbbiekben.

A foglalkozások alatt nagy hangsúlyt helyezek a helyes mozgásfejlődés, helyes testtartás alakítására, és hogy mindenki a saját tempójában, saját képességeihez mérten fejlődhessen. Az óra alatt a gyerekek találkoznak majd: nyújtó-hajlító gyakorlatokkal, helyes testtartást előkészítő gyakorlatokkal, relaxációval, légzőgyakorlatokkal, idegrendszer érését elősegítő gyakorlatokkal és koncentráció-, figyelem összpontosító gyakorlatokkal is.

 
Ha úgy érzed, hogy 5-10 éves gyermekednek mozgásfejlesztésre, érzelmi támogatásra vagy csak egy közös élményre van szüksége, várom szeretettel péntekenként 16:30-tól az órámon.

inSpirál Stúdió