Az első diplomám (humánszervező) megszerzése után kezdtem el járni azt az utat, amin most is haladok. Azzal az akkori félszeg kishitűségemet legyőző hatalmas döntéssel kezdődött minden, hogy felvételizek pszichológia szakra. A következő mérföldkő – akkor már két gyermekem (egy 4 és egy fél éves) mellett – a pszichológus diploma megszerzése volt munka – és szervezetpszichológia szakirányon. Végzés után vált tudomásulvehetetlenül egyértelművé, hogy a klinikum területén képzelem el magam, hogy segíteni szeretnék másoknak abban, hogy képesek legyenek magukon segíteni, fejlődni a saját egyéni útjukon. Mindez annak volt köszönhető, hogy az egyetem mellett önismereti fejlődésem is elindult, integratív hipnózis saját élménnyel. Így vált számomra az egyetem befejezése egy hosszú út kezdetévé. A hosszú út önismeretet és módszertanulást jelent. A gondolkodásmódomra, és világlátásomra Dr. Daubner Béla tanárom és kiképzőm volt a legnagyobb hatással. Az első 250 órás pszichodráma önismereti csoportomat pszichodráma asszisztensi (kiképző) csoport majd integratív (különféle módszereket ötvöző) csoportvezetői kiképző csoport követte az ő vezetésével. Közben integratív hipnózist is tanultam Dr. Daubner Bélától.
Az út, amin járok szakmailag nagyon önazonos, a munkám a szenvedélyem. Sokáig csak egyéni felnőtt terápiákkal foglalkoztam, gyerekekkel csak otthon, a sajátjaimmal. Jelenleg is a munkám legnagyobb része egyéni terápia, melynek során sokféle módszert ötvözök (szimbólumterápia, ego state, nlp, kognitív terápia, dráma, családállítás). Az élethosszig tartó tanulás tendenciája és modellje már humánszervezőként is megfogott, mostanra könnyedén alkalmazom, hiszen már a gyerekeim is nagyobbak és könnyebb mellettük a tanulás. Gyerekdráma asszisztensként a módszertani palettám szélesedése mellett a fiatalabb korosztályhoz is utat találtam. A szakmai tudásomat a családi életem is nagyon segíti. Patchwork családban élek, 2 saját gyermekemmel (12 és 16 évesek), a férjemmel, és a férjem lányával (14 éves), így a tanulmányaim elmélete és a családi életem gyakorlati tapasztalatai egymást segítve és kiegészítve tartanak és vezetnek is a szakmai utamon.