Vámosi Edit

Vámosi Edit

Vámosi Edit tanácsadó szakpszichológus vagyok, amikor úgy döntöttem, hogy pszichológus leszek, tudtam, hogy gyerekekkel, serdülőkkel szeretnék foglalkozni. Engem olyan impulzusok értek ebben az életszakaszban, amik meghatározóak voltak abban, hogy ki vagyok ma. 2006-ban ezzel a motivációval kezdtem pszichológiai tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen.

Kalandvágyam hamar megmutatkozott, 2007-től egy teljes tanévet az amerikai egyesült államokbeli Marshall University-n tanultam, Nyugat Virginiában, majd ezt követően Varsóban csiszoltam tovább pszichológiai tudásom egy fél éven keresztül, a Warsaw School of Social Psychology-n. 2010-ben Debrecenben szereztem meg alapdiplomám, a mesterképzést pedig az ELTE Tanácsadás és iskolapszichológia szakán fejeztem be 2012-ben.

Még ropogott a friss diplomám, amikor egy általános iskolában és egy óvodában kezdtem dolgozni pszichológusként.

Egyéni tanácsadásban szerteágazó problémákkal keresnek meg a szülők és a gyerekek, a válástól a pályatanácsadásig.

Emellett szeretek csoportokkal is dolgozni, és amikor azt a módszert kerestem, ami közel áll hozzám, jutottam el az élménypedagógiához és a pszichodrámához. A pszichodráma tovább mélyítette azt a hitem, hogy csoportban gyógyul igazán az ember, így 2016-ban letettem a pszichodráma asszisztensi vizsgát. Jelenleg gyermek pszichodráma képzésen veszek részt.

Saját élményen keresztül tapasztaltam meg a jóga remek hatásait az emberi szervezetre és pszichére, így bővítettem átadható tudásom és gyermekjóga oktató lettem 2015-ben.

2017 óta tanácsadó szakpszichológusként dolgozom.

inSpirál Stúdió